A koncert elment. A számaik hallgathatóak, mondhatni kellemesek, volt néhány amit még élveztem is! Hanna egész végig sikoltozott, ordibálta a szöveget, vagy valamelyik fiú nevét kiáltotta, amit persze nem hallottak, mivel hangja elveszett a rengeteg tinédzser éneklése (kicsit haldoklásra hasonlított, bár nem tudom annak milyen a hangja) között. Mikor vége lett, és nagy nehezen kijutottunk, én balra indultam, mivel arra volt a buszmegálló, pár utcával arrébb, de Hanna erősen a megszorította a karom, és megfordított. Az épület hátsó kijáratához vezetett, ahol volt pár rajongó, mind izgatottan toporzékolt, vagy csak "nem-hiszem-el-hogy-ez-történik" mosolyokat váltottak egymással. Nem értettem mi lesz, csak Hanna hihetetlenül magas pulzusát éreztem karomhoz szorított csuklóján. Az ajtó előtt egy körülbelül 3x5 méteres terület volt elkerítve, akörül csoportosultak az emberek. Mi is oda mentünk, és lassan kezdtem sejteni miért. Majdnem pontosan a kijárattal szemben álltunk meg, Hanna végre elengedte a kezem, és a telefonját kezdte nyomkodni, majd megkért, hogy vegyem elő én is az enyém. Úgy cselekedtem ahogy mondta, kikutattam a táskám aljáról, majd a kezébe nyomtam. Megnyitotta a fényképezőt és visszaadta.
- Annyi képet csinálsz róluk amennyit csak bírsz! - kötötte a lelkemre - És mikor majd én csinálok képet velük, azt is fotózd le. Az a lényeg, hogy mindent! Én csinálok fotókat, így ketten biztos mindent megörökítünk.
- Aha - biccentettem egy kicsit elhúzva a szót.
Ez mind úgy háromnegyed órája történt.
Most még mindig itt állunk, egy kicsit többen vagyunk, voltak akik feladták a várakozást, voltak kitartóbbak, akik azt mondják hogy akár reggelig is itt állnak ha kell, és jöttek új tagok is. Már épp azon gondolkozok, hogy átadom a helyem a mögöttem nyögdécselő lánynak, mivel engem annyira nem nagyon izgat ez az egész, mikor Hanna belemarkol a vállamra és ezt ordítja:
- ÚRISTEN, AZ OTT LUKE!
Én megrázkódok a hirtelen elkezdődő lökdösődéstől, kiáltozástól és sikoltozástól ami ezután jön. Mindenki előrébb akar kerülni, már teljesen a kordonhoz nyomnak, én pedig azon vagyok hogy le ne ejtsem a telefonom. Valóban áll egy (meg pár nagydarab biztonsági őr) az ajtóban, fekete, szaggatott csőnadrágban és egy fekete Nirvanás pólóban. Szereti a feketét. Épp az egyik nagydarabbal beszélget, közel hajolva hozzá, mivel a hangzavarban nem hallják egymást, majd bólint és elindul a korlát jobb oldali részéhez, vigyorogva. Az azon a részen lévők még hangosabban sikoltoznak, szerelmet vallanak, vagy csak a nevét mondogatják. Fényképezkedik és beszélget a rajongókkal. Nemsokára kijön még három, feltűnően sok feketében, és ők is odasétálnak a várakozókhoz. Hozzánk legközelebb a kendős fejű áll, gondolom Ashton, ezt onnan tudom, hogy Hanna erősen ficánkolva a nevét ordítozva próbál közelebb kerülni hozzá. Két ordítás között visszanéz rám, és utasít hogy csináljak képeket. Ja, tényleg. Próbálok mindent lefotózni, azt ahogy Hanna Ashtonhoz próbál jutni, ahogy Luke viccet mesél a jobb oldalon, és ahogy a másik kettő képeket csinál a lányokkal. Utólag veszem észre, hogy 4 képen csak a biztonsági őrök vannak. Opsz.
Barátnőm vigyorogva tolakszik vissza hozzám - bizonyára sikerült a kép - épp időben, mivel a szöszi már majdnem itt van. Hanna elsápad, és megint megpróbál odatolakodni, de ezúttal nem sikerül. Megfogom a a karját, és közelebb húzom, miközben rászólok, hogy maradjon nyugton, mindjárt ideér. Igazam is van, pár perc múlva már azt fotóztam ahogy Hanna Lukekal selfiezik. Miután elkészültek a képpel, Hanna odaad valamit Lukenak, aki megköszöni azt, és mond még valamit amit nem értek a nagy zajban. Most felém fordul, gondolom azt várja hogy képet készítsünk, vagy csak egyszerűen olvadjak el tőle, de én lefagyok. Hannára néznék, de ő úgy látszik itt hagyott, és már egy másik fiú körüli tömörülésben tolakodik előrébb. A srác még mindig bámul, majd kedvesen megkérdezi, hogy szeretnék-e valamit.
- Ja, hogy én? - mutatok magamra sután - Én...én nem, én csak..izé - mi van? - Csinálunk egy képet?
Nem tudom, miért mondtam ezt. A srác kék szemében látom, hogy jól szórakozik rajtam, majd egy rövid nevetés után, elmosolyodik.
- Persze.
Odahajol hozzám, én meg remegő kézzel átállítom a telefonom első kamerára, és elkészítem a képet. Mi bajom van nekem?
- Köszi...asszem - motyogom. Válaszként csak vigyorog, és megy tovább néhány mögöttem álló lány nagy sajnálatára, viszont mások örömére.
Nem mozdulok még vagy tíz percig, de lehet hogy húszig, csak azon gondolkozom, hogy milyen megalázó volt ez. Még csak nem is szeretem a bandát, de azért van egy közös képem az egyik taggal. Addig amíg ott szerencsétlenkedtem, biztos vagy 3 lánnyal készíthetett volna fotót. Hülye, Claire, hülye!
Felemelem a fejem, Hanna után keresek. Már csak pár lány van itt, a fiúk is elmentek. Elindulok, a főút felé, amerre található a buszmegálló, hátha ott van. Nincs. Megfordulok, vissza az épület kijáratához, lehet hogy ott van az egyik csoporttal, csak nem vettem észre. Ott sincs. Feloldom a telefonom, amit a kép készülte óta szorongatok a kezemben, és hívom a barátnőmet. Hangpostafiók. Valami baj van? Esetleg történ vele valami? Megbeszéltük hogy együtt maradunk, egyikünk sem túl járatos Londonban. Azt is megbeszéltük, hogy a telefonunk mindig bekapcsolva tartjuk, így bármikor elérhetjük egymást. Ennyit a megbeszéléseinkről. Aggódás fog el. Hanna belevaló lány, nem szoktam félteni semmitől, de ez teljesen más hely mint Magyarország. Az angol nyelvtudása kimerül a pizzarendelésben, egy kép kérésében és köszönésekben.
Rohanni kezdek, miközben újra hívom. Nem tudom pontosan, hogy merre megyek, csak átszeretném nézni a környéket. Megint hangposta. Káromkodva vágom zsebre a telefont. Kétszer körbeszaladom az épületet és a parkolót, valamint három zsákutcába is kerülök. Elég későre jár, egyes utcákon néhány lámpa nem működik, így a félelem is rám tör. Nem tudom hol vagyok, vagy hol a legközelebbi buszmegálló, de az nem is zavar annyira, a 21. századnak köszönhetően az okos telefonommal bárhova eltalálok. Már egy órája sétálgatok és épp azon vagyok, hogy elmegyek a szállodába, és ha ott sincs felhívom a rendőrséget, mikor a telefonomból egy ismeretlen dal zendül fel. Hanna az, minden héten átállítja a hívásainak csengőhangját, engem meg nem zavar.
- Hol vagy, az Isten szerelmére? - ordítok bele a telefonba és megtorpanok a járda szélén.
- A szállodában. Itt volt Tanya, tudooood az a lány Twitterről - a hangja izgatott, de ez csak a 5SOS-sel való találkozás miatt lehet. Én meg szétaggódtam magam miatta - Na, ő is pont ebben a szállodában száll meg, szóval hazahozott. Tudom, hogy szólnom kellett volna, de..óh, ugye nem haragszol?
De, igen.
- Nem, nem dehogy - válaszolom.
- És te hol vagy, azt hittem hogy eljöttél nem láttalak sehol.
- Hanna! - kiáltok - Nálad voltak a buszjegyek!
Ez még csak most jutott eszembe. Hogy jutok innen haza? A szálloda a város másik felében van, és nincs pénzem taxira.
- Úúú..tényleg.
Elindulok. Taxival megyek, és majd Han remélhetőleg kifizeti.
- Fogok egy taxit, te meg menj le a szálloda elé a pénztárcáddal.
- Okés.
Miközben átvágok egy aránylag keskeny úton kinyomom. És ekkor egyszerre sok minden történik. Jobb oldalról erős fényt látok, ami egyre csak közeledik, majd erős fékezés hangját és pár másodperc múlva már a földön fekszek úgy egy méterre a járműtől.
Először nem tudom mi történt. Aztán kinyílik a vezető felőli ülés ajtaja, és egy magas férfi rohan hozzám, de csak foltokat látok.
- Uramég, jól vagy? Nagyon sajnálom, én csak.. te vérzel! - leguggol hozzám az ismeretlen alak. A hangja ismerős, nem lehet több 24-nél. De honnan ilyen ismerős? Egyébként valóban vérzek. De csak egy egyszerű súrolás a könyökömön erre estem rá, és egy kicsit összevérezte a kék pólómat is.
- Jól vagyok - próbálok felülni, de megszédülök a hirtelen mozdulattól és visszaesek.
- Várj, segítek - megfogja a hátam, és megemel. Most hogy sikeresen felültem, és a látásom is a régi, felismerem az elütőmet. Ezt nem hiszem el. Ilyen nincs! A szöszi észreveszi, hogy felismertem, amire kék szeme kitágul és enyhe pánik látszódik benne.
- Kérlek, ne hívd a rendőrséget, oké? - lekellet hajtania a fejét, hogy a szemembe nézhessen - Hé, én téged ismerlek! - a hangjából nem tudtam kivenni, hogy ennek most örül vagy nem. Megrázza a fejét, és visszatér a témához - Figyelj veszek neked egy új felsőt, csak ne szólj a zsaruknak. Nincs még jogsim, és ilyenkor nem nagyon szoktak emberek járkálni az utcán, és én nem...
- Nyugi, nem szólok senkinek - nyugtatom meg, és késztetést érzek, hogy a vállára tegyem a kezem, de nem teszem. Szemében megkönnyebbülés látszik.
- Luke Hemmings - nyújtja a kezét. Szerinted én nem tudom? Azért megrázom. - Te pedig...
- A fura fényképeszkedős lány aki nem tud beszélni - erre elmosolyodik - Claire - még mindig néz, várja hogy folytassam - Claire Fisher.
Az ütközés nem volt túl erős, épp hogy csak lökött rajtam egy kicsit, és mivel a horzsoláson kívül nem történt semmi, nincs okom felhívni a rendőrséget. Meg hát, máglyán égetnék el azt a lányt aki Luke Hemingsre uszította a rendőröket.
Néhány kínos, néma perc következett, mind ketten ott ülünk az aszfalton a kocsi fényében, majd én elkezdek felállni.
- Mit csinálsz? - néz rám meglepetten.
- Nem ülhetek itt egész este - tárom szét a kezem ahogy feltápászkodok - A barátnőm már biztos aggódik - erről tudtam hogy nem igaz.
- Nem engedhetlek csak így el - nézett rám amolyan "hülye vagy?" tekintettel - Legalább had vigyelek haza, ha már elütöttelek.
- Már megbocsájts, Mr. Hemmings - itt egy pillanatra megállok - de nem fogok egy kocsiba ülni veled, miután elütöttél - a "miután" szónál egy kicsit elmozdítottam a fejem hangsúlyozva a lényeget. Egyértelmű, hogy nyertem.
- De hisz vérfoltos lett a pólód.
- Nem hiszem hogy a taxist érdekelni fogja - vonom meg a vállam és elindulok.
- Hé, várj - feláll, és utánam szalad. Elég furán áll meg előttem, ő se tudja hova tenni az elmúlt 15 perc történéseit - Felhívok valakit, aki hazavisz, oké?
Ha elutasítom, valószínűleg bűntudata lesz. Minimum egy napig. Viszont kitudja kit hív? Lukeban vagy egy taxisban bízok meg jobban? Kék szeme szinte könyörög, hogy egyezzek bele. Vagy csak szimplán azért, hogy legyünk már ezen túl.
- Oké - mondom sóhajtva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése