Chapter 4.~

Sziasztok! 

Ezt a részt igazság szerint vasárnapra szántam, de mivel már pár napja kész vagyok vele, meggondoltam magam, és már ma feltettem. Mondhatni, Luke szülinapja alkalmából. Reménykedem benne, hogy tetszik, ha így van kérlek tudasd velem a "Tetszik" melletti kis kocka kipipálásával, vagy esetleg egy kommenttel. Minden visszajelzésnek nagyon-nagyon örülök! :) 

Viszont a következő rész már lehet, hogy csak a jövőhét vége felé érkezik, próbálok sietni vele.:)

Még valami! Remélem tetszik az új téma, színvilág és fejléc. Utóbbival rengeteget szenvedettem, pocsék képszerkesztő vagyok, és ez látszik is.

Tami xx 

_______________________________

Tegnap ilyenkor még nem gondoltam volna, hogy személyre szóló meghívót kapok, egy olyan sráctól, akit akkor még nem is ismertem. Most, hogy itt állok kezemben a gyűrött papírlappal, és Han kíváncsian pislog rám, minden olyan szürreális. De a legszürreálisabb dolog, amit sose gondoltam volna magamról, hogy hazudok a legjobb barátnőmnek. Először is, nem meséltem neki a tegnap esti incidensről, most pedig másik hazugságon pörög az agyam. Mi történt velem?

- Levelet kaptál? Kitől? - közelebb sétál, összehúzza magán sárga köpenyét. Magasabb nálam egy kicsivel, és csinosabb is. A fiúk általában őt veszik észre először. És másodszor is. Ez a kislányos mozdulata biztos több fiú figyelmét felkeltette volna, ha nem lettünk volna egyedül a folyosón - Talán Bruna nénidtől? - megáll mellettem, és ránéz a levélre - Ez angol - állapítja meg a nyilvánvalót és grimaszt vág - Nem értem. Mi van benne? Parti lesz? És ki az a Luke?

Mondhatnám neki, hogy Bruna néni fia, egy unokatesóm akiről még nem beszéltem neki. Vagy el is mondhatnám az igazat. Lefordíthatnám neki a levelet magyarra, mint ahogy mindenki más tenné, de akkor rávenne, hogy menjek el, nem is beszélve arról, hogy el kellene mesélnem a tegnap este történteket. Csalódna bennem amiért hazudtam? Vagy megértené?

- Semmi érdekes - legyintek, és összegyűröm a lapot miközben besétálok a szobánkba.

- Na, mondd már el! - lohol utánam - Ne tán Luke Hemmingsel levezel? - viccnek szánta, viszont én megtorpanok. Mi van ha nem viccel? Mi van ha látott Calummal és most haragszik rám? Erre most mit válaszoljak? Utálok hazudozni! Mikor már pár másodperce nem mozdulok, mellém sétál és komoly arckifejezéssel néz rám - Kitől jött?

Elmondom neki. Ha ez a Luke ekkora barom, hogy csak így ír egy levelet, amiben mindkettőnket meghív hozzájuk, akkor nem fogom őrizgetni a hülye kis titkát. Minek vezet, ha nincs is jogsija? Nem kötelességem eltitkolnom ezt Hanna elől.

De hol kezdjem? Mondjuk így : "Luke Hemmings, igen az, tegnap elütött, mert akkora tuskó, hogy jogsi nélkül vezet éjszakánként, és most kárpótlásként meghívott hozzájuk, de ne örülj, mert mi nem megyünk el".

- Hanna nem mondtam el neked valamit.. - leülök a barna fotelra, ő pedig a velem szemben lévő heverőre telepedig le és kíváncsi tekintettel figyel - Az, amit Tanya mondott, igaz - itt egy pillanatra megállok, a barátnőm szeme felcsillan - az a banda tényleg itt szállt meg.

- Jézusom, ez remek hír! - pattan fel, és csak úgy megölel majd a szobájába rohan - Olyan nagy szerencse, hogy elhoztam ezt a barackszín ruhát, amit tőled kaptam! Gyorsan felveszem, és mehetünk is megkeresni őket!

Csak hogy én tudom, pontosan, hogy hol vannak. Nekem nem kell keresni - gondolom magamban.

- Han, még nem fejeztem be - mondom kedvesen.

- Mondjad nyugodtan, figyelek - kiált ki most már a fürdőszobából, ahol eltökélten fésüli ki kócos haját.

- Öhm, izé.. én találkoztam velük tegnap a koncert után - hangom kissé bizonytalan.

- Jaaj, C, ezt én is tudom! Én is ott voltam, butus.

- Tegnap este nem gyalog jöttem haza, hanem Ashton és Luke hozott el a hotelhez! - nyögöm ki végre. Hanna lassan a fürdőszoba ajtajához hátrál, hogy rám lásson és felhúzott szemöldökkel néz.

- Miket beszélsz?

Elmesélek neki mindent. Ott kezdem, hogy mikor nem találtam Hannát, körbe jártam a környéket, majd hogy a telefonbeszélgetésünk után volt egy balesetem Lukekal, aki aztán felhívta Ashtont, hogy hozzon haza, elmondom neki, hogy összekoszoltam a felsőm, és hogy milyen mások a fiúk. Hanna egész végig figyel, míg mesélek, néha-néha elmosolyodik, vagy felcsillan a szeme, esetleg meglepettségében szája O alakot vesz fel.

- Most akartam visszavinni a felsőt, de Calum megelőzött - vonom meg a vállam - és ő hozta a levelet is.

- Luke Robert Hemmings írt  neked egy kibaszott levelet? - hangosan beszél, szinte kiabál.

- Igen - biccentek - meghívtak ma estére.

- Úristen, ez remek! Találkozunk velük! Komolyan meghívott minket Luke, személyesen? Olvasd fel, olvasd fel, kérlek! - miközben hadar a kezével tapsol.

- Nem mehetünk - közlöm vele.

- Ne hülyéskedj már, Claire - úgy néz rám, mintha még egy szemem nőtt volna - Mások élnek-halnak egy ilyen lehetőségért, nem dobhatjuk csak így el! El kell mennünk. - száját összeszorítja, szemével próbál meggyőzni - Kérlek!

Úgy látszik nem haragszik, amiért hazudtam. Annyira megörült a hírnek, hogy el is feledkezett az árulásomról. Komolyan ilyen akarok lenni, és miután elmeséltem neki, elveszem tőle az örömöt? Ha nem megyek el vele, talán örökre megharagszik rám. Nem tehetem ezt, ezeket a fiúkat imádja a legjobban a világon. Nincs visszaút, Claire, egy fél órára beugrunk, aztán jövünk is haza. Ebbe csak nem halok bele.

- Rendben - sóhajtok - De nem maradunk sokáig!

- Imádlak, C! - erősen magához szorít, majd visszamegy készülődni.

- Ezt ki kell írnom Twittere - előveszi a telefonját - És még Tanyának is szólnom kell. Milyen menő már! Együtt bulizunk a 5SOS-el - dereka jobbra-balra kezd mozogni, mintha számomra hallhatatlan zenére táncolna.

Felpattanok, és kikapom barátnőm kezéből a telefont.

- Nem! - meglepetten néz rám - Han, ezt nem mondhatjuk el senkinek. Ha kitweeteled, húsz perc múlva ez a hely megtelik rajongókkal. És nagyon sajnálom, de Tanya se tudhat róla - tudom, hogy barátnőm imádja a titkokat, szóval bevetem az aduászom - Legyen ez a mi kis titkunk!

- Oké - mosolyodik el kissé csalódottan, hogy nem kürtölheti világgá örömét, de azért szemében látom, hogy mennyire örül.

Nekem viszont szörnyű estém lesz.

Pár órával később megszólal a telefonom. Han visszaaludt, a heverőn fekszik, arca nyugodt száján apró mosoly. A telefonhoz rohanok, és gyorsan felveszem, nehogy barátnőm felkeljen.

- Szia, anya - szólók bele angolul. A családban anya az egyetlen aki nem beszél túl jól magyarul, ezért mindig az anyanyelvemen beszélünk - Mi újság? Jól vagytok?

- Szia, kicsikém - válaszol lassan,elnyújtva a szavakat. Olyan nyugodt a hangja, még a legidegesebb pillanataimban is lehiggaszt édesanyám pár kedves szava - Remekül vagyunk, hiányzol, drágaságom! Ti hogy vagytok? Nincs semmi baj? Találkoztál Brunenal?

- Jól vagyunk, anya, minden rendben. Nagyon szép ez a szálloda! - körbenézek a szobában, mintha anya itt lenne, és megtudnám neki mutatni - Igen, tegnap találkoztunk. Üdvözöl téged.

- Jaj, olyan aranyos teremtés! Én üdvözlöm őt, add át kérlek.

- Át fogom.

- Na, de Claire, nem csak ezért hívtalak - mondja izgatottan - Remek híreink vannak! - itt megáll, fokozva a hangulatot - Apátokkal tudjuk, hogy Dannel mennyire szeretnétek visszalátogatni Glasgowba, szóval ezt a kis kiruccanásod, összekötjük egy hosszabb nyaralással.

- Ezt hogy érted? - kérdezem értetlenkedve.

- Úgy, hogy szerdán mi is felutazunk Londonba, és onnan megyünk együtt Glasgowba, a nagyihoz - mivel hallom a hangján, hogy mennyire örül ennek, és is próbálok lelkesedni az ötlet iránt, de nem nagyon sikerül.

- De hisz a szállodai foglalásunk keddig tart, és nincs pénzünk még egy estére.

- Nyugalom, kicsikém, majd apukád felhívja a nővérét, Brune elintézi neked, és majd mikor megérkezünk kifizetjük. Minden rendben lesz.

Mindenre gondoltak, lehetetlenség, hogy találjak kifogást.

Glasgowban régen mondhatni sok barátom volt, apa munkája miatt kellett elköltöznünk, de én ennek igazság szerint egy kicsit örültem is. Glasgow szép hely, kedves emberekkel, de nem az én stílusom, és nem nagyon vágyok vissza oda. Na meg, az elmúlt 24 óra eseményei után, olyan hamar elakarom hagyni Nagy Britanniát, amilyen hamar csak lehet.

- És Hann..

- Ő bizonyára megérti - vág a szavamba anya, lelkesedése alábbhagy - Ő holnap hazautazik, ahogy az eredetileg is meg volt beszélve.

- Maradjak itt, ő meg utazzon haza egyedül? - ekkora baromságot! - Anya ilyet nem kérhetsz!

- Hanna barátnőd, még nálad is járatosabb a reptereken, biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi baja. Te pedig a szálloda területén maradsz, és rendben leszel.

Nem értem miért olyan fontos pont most Glasgowba menni. Ott lesz egy hónap múlva is az a nyamvadt város! Miért kell így megbonyolítani a dolgokat? 

- Rendben - válaszolom, pedig nagyon nem tetszik az ötlet. Hanna ki fog akadni.

Estefelé lemegyek az étkezőrészhez. Nem vagyok éhes, viszont fagyira vágyom. Reményeim szerint találok valahol jégrémet, de ha nem, akkor elugrok a legközelebbi boltba. Szerencsém van, és egy kis büfészerűségben árulják az általam áhított fagyos édességet, szóval nem kell elhagynom a szálloda területét. Leülök egy szimpatikus asztalhoz, és elkezdem majszolni a zsákmányom, miközben anya idióta ötletén jár agyam. Mikor Hannának elmeséltem, hogy egyedül kell hazamennie, annyira nem lepődött meg, és bár felajánlotta, hogy marad velem egy napot, és megvárja a szüleim - amit elutasítottam - hamar belement. Utána pedig hangosabbra vette a 5sos számot, amit épp hallgatott és tovább ugrált.

Valószínűleg még most is ugrál.

Miközben gondolataimba feledkezve hajolok az édesség fölé, érzem, hogy valaki figyel. Felemelem a fejem, és körbenézek a ovális alakú teremben. Tekintetem megakad egy egyenesen rám bámuló fekete szempáron. A lány integetni a kezd, én is sután meglóbálom a kezem, majd feláll és felém indul. Alacsony, még nálam is alacsonyabb, haja rövid, a válláig ér, nyílegyenes és hollófekete. A szeme nagy, és kedves arcára mosoly ül ki, mikor megáll előttem. Kicsivel később egy valamennyivel magasabb fiú áll meg mellette, de még ő is alacsonyabbnak tűnik nálam, ugyanolyan fekete hajjal és szemmel, éles vonásokkal, keskeny halvány rózsaszín ajkakkal.

- Szia - nyújtja a kezét - Bo vagyok - kezet rázok vele, de nem állok fel - Ő itt a bátyám, Boe Thomson.

Vicces szülők.

- Claire Fisher - mutatkozok be, és próbálok csak kedvesen mosolyogni, nem pedig a nevük szellemessége miatt.

- Remélem nem zavarunk - mondja Bo, és megsem várva a válaszom leül velem szemben, és Boe is helyet foglal testvére mellett. Úgy mozog, mint egy szellem. Lassan és halkan.

- Ne..em, dehogy - ismernem kéne őket valahonnan?

- Ikrek vagyunk - mutat először Boera, majd magára - Én vagyok az idősebb.

Nem tudom, erre mit válaszoljak szóval csak mosolygok.

- Tényleg, te hány éves is vagy - felkönyököl az asztalra, mintha valami nagyon érdekes témánk lenne.

- 17. Te? Vagyis... ti?

- Nem sokára betöltjük a 18-at. Nagyon nagy bulit csapunk majd! - meséli izgatottan.

- Az jó - mondom. Miért jöttek ezek ide?

- Óh, bizonyára azt hiszed, valami fura megszállott vagyok - dől hátra a székében mosolyogva - Láttam, hogy egyedül ücsörögsz itt szóval gondoltam nem bánod, ha bemutatkozok. Boe olyan unalmas tud lenni néha - int kezével testvére felé.

A srácra nézek, akinek a frufruja egyik szemét félig takarta, de elkapja a szemét.

- Örülök, hogy megismerkedtünk - mondom miközben egy fagyi darabbal játszadozok.

- Már tegnap is láttalak - folytatja, mintha nem is hallott volna engem - a barátnőddel. Vagy a testvéred? - itt elgondolkozik egy pillanatra - Szimpatikusak voltatok. Ebben a városban mindenki olyan komor, az Istenért! - mondja miközben a kezét az égnek emeli, majd mindketten elnevetjük magunkat.

Még beszélgetünk egy órácskát, megtudom hogy Iowaból jöttek, azért, mert megunta a - idézem - "paraszt-életet", és kalandra vágyik. Boet meg hozta magával. Úgy néz ki a srác, mint aki azt se tudja magáról, hol van. A csevegésünk alatt a nővérével, összesen egyszer szólal meg, mikor emlékezteti Bo-t, hogy ideje menni. Gyorsan telefonszámot cserélünk, majd Bo hosszan megölel, amin meglepődök. Mikor a kijárathoz érnek, még az ajtóból visszaint. Bo azt mondta, még egy hétig maradnak, aminek örülök, mivel nem leszek egyedül.

Lassan én is összepakolom a cuccaimat, és most már én is megyek. Luke azt írta: este. És mikortól számít neki estének? Beszállok a liftbe, megnyomom a hatos gombot, és míg felérek, ezen gondolkozom. Most fél nyolc van. Ez este már? Vagy még korán van? Végig megyek a a folyosón.Mikor a szobánkba érek, olyan dolgot látok, amire nem számítottam volna. Na jó, talán de. A földön, a heverőn, a tv-n, egyszóval mindenhol ruhadarabok hevernek, nadrágok, szoknyák, toppok ingek. Van köztük ami az enyém, van ami a Hannáé. Nem tudom, minek hozott ennyi tuhát, egy három (és fél) napos kiruccanáshoz, és hogy fért ez el a bőröndjében, de ő tudja.

Hallom a nyögdécselését a fürdőből, szóval odamegyek. Épp az egyik fekete topját próbálja magára ráncigálni, de úgy látszik kicsi rá. Ledobom a táskám, és sóhajtva a segítségére sietek.

Miután Hanna sikeresen felöltözött, elindultunk a lifthez. Barna, fodros szoknyát választott, egy fehér toppal, és hajpánttal. Én ugyanabban a ruhában voltam mint egész nap; fekete csőnadrág, fekete, fehér talpú Converse, és szürke Paramore-s póló. Hanna rám akarta sózni a másik szoknyáját de én visszautasítottam. Minek ennyit készülődni? Úgy se maradunk sokáig. A lifthez érve előveszem a zsebembe gyömöszölt papírdarabot, hogy még egyszer megnézzem, hányadik emelet. M.. az a 13  szint. Mikor felérünk, elbizonytalanodok, hogy melyik irányba menjünk. A hosszabbik folyosót választom, ahol hamar meg is találom a 7-es ajtót. Nem volt nehéz, mivel két nagydarab, fekete pólós férfi áll előtte, mikrofon szerűség a kezükben és komoly arckifejezéssel figyelnek minket. Most mit mondjak? El se kellett volna jönni.. még vissza fordu..

- Claire kisasszony? - szólít meg az egyik, mély hangon megállítva a gondolatmenetem. Honnan tudja a nevem? Ez jó, vagy rossz nekem?

- I-igen - bólintok rekedt hangon. A kopasz férfi az ajtóhoz hajol, négyet kopogtat, majd pár másodperc múlva az kinyílik, a küszöbről pedig Luke Hemmings néz vissza ránk.

- Hát eljöttetek!